Hogyan érd el, amit akarsz – az illatoddal
Egy kellemes illatú nő mindig jó benyomást kelt, már azelőtt, hogy megszólalna. A különböző illatok azonban különbözően hatnak ránk, így nem árt tudni, melyikkel milyen hatást érhetünk el. Mutatunk néhány jellegzetes illatot, amely segíthet, hogy sikert érj el különféle helyzetekben.
Az illatok erős érzelmi hatást keltenek az emberekben – nem csoda, hogy a hotelek, éttermek és áruházak is régóta használják az illatfelhős trükköt az eladás növelésére és a vendégek hangulatának javítására. A különböző parfümökkel más és más hangulatba ringathatjuk magunkat – ezt is rég tudjuk, no de ezt kihasználhatjuk akkor is, ha egy-egy fontos eseményre készülve jó benyomást szeretnénk kelteni magunkról. Mindenekelőtt a legfőbb szabály, hogy a kevesebb több: semmiképpen se húzzunk méteres parfümfelhőt magunk után. A többi az illatok megfelelő alkalmazásán és rajtunk múlik.
-
Ha bizalmat szeretnél szerezni
Az illat: levendula
Bár a bizalom nehezen megszerezhető – nemhiába, ki kell érdemelni – levendula illattal egy kissé könnyebben megy. Egy vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy a levendula illatú szobában a kísérleti személyek sokkal jobban bíztak meg számukra idegen emberekben, mint a mentol illatúban, illetve egy nem illatosított teremben.
# Parfümajánlat: Philosophy Pure Grace, Clean Ultimate, L’Occitane Lavender Eau de Cologne
-
Ha flörtölni szeretnél
Az illat: sült tök és levendula
Egy chicagói kutatóintézet – úgy tűnik – megtalálta a csábítás illatát. 30 különböző illattal kísérleteztek, és szagoltatták meg a vizsgálatban résztvevőkkel, miközben a férfiak élettani funkcióját, a véráramlásukat mérték. Azt találták, hogy a sült tök és a levendula különleges illatkombinációja növelte a legjobban (40 százalékkal) a pénisz vérellátását. Mivel erre még a parfümkészítők nem jöttek rá, különböző parfümök kombinálásával érheted el a kívánt illatfelhőt.
# Parfümajánlat: sült tök – Demeter Pumpkin Pie, Harvey Prince Coupling, Ella Sweet Anthem; levendula – Diptyque Eau de Lavande, Guerlain Jicky, Caldey Island Lavender.
-
Ha szeretnél jóban lenni a kollégáiddal és a főnököddel
Az illat: virágos
A Rutgers Egyetem kutatása szerint a virágillat pozitív, szociális érintkezésekre jótékonyan ható környezetet teremt. Azok a kísérleti alanyok, akik egy virágillatú szobába léptek be, sokkal pozitívabban számoltak be egy velük történt eseményről, mint akik egy Chanel No. 5 illatfelhőbe burkolt, egy babapúder illatú, valamint egy nem illatosított levegőjű szobában tették ugyanezt. A tanulmány szerint még a tudatosan nem felismerhető koncentrációjú virágillat is jól hatott az emberek hangulatára.
# Parfümajánlat: Katy Perry Spring Reign, Issey Miyake L’eau D’Issey City Blossom, Aqva Divina Bvlgari
-
Ha üdének és frissnek szeretnél mutatkozni
Az illat: citrom
Ha egy átdolgozott vagy átbulizott éjszaka után is üde, friss érzetet szeretnél átélni, és ugyanilyen benyomást is kelteni magadról, válassz friss, citromos illatú parfümöt. S ha a hajmosást száraz samponnal szeretnéd lerendezni, annak sem árt némi citromillat. Egy amerikai vizsgálatban azt kérték a résztvevőktől, hogy szagoljanak meg egy emberi alakot (amelyiknek csak a körvonalát látták, és a nemét sem lehetett eldönteni), majd fogalmazzák meg, milyen benyomást keltett bennük. Ítéleteik alapján a citromos illatú alakot tisztának, nőiesnek és kellemes benyomást keltőnek találták.
# Parfümajánlat: Lavanila Fresh Vanilla Lemon, Stella McCartney Stella Eau de Toilette, Guerlain La Petite Robe Noire Eau Fraiche
-
Ha meg akarod őrizni a nyugalmad
Az illat: virágoskert (liliom, jázmin, damaszkuszi rózsa, írisz)
Ha a virágoskert virágaiból összeállított keverékkel megtöltesz egy párnát, az segíthet az elalvásban is. Egy osztrák vizsgálatban a virágzó növények illata megnyugtatta a kísérletben résztvevőket, és javított a hangulatukon is.
# Parfümajánlat: Miss Dior Blooming Bouquet, Estee Lauder Pleasures, Kenzo Flowertag
-
Ha magadra szeretnéd irányítani a figyelmet
Az illat: kávé vagy édesgyökér (a narancs és a levendula is)
A kávé felüdít, s nemcsak az íze, az illata is. Egy tanulmány szerint a vizuális figyelmet növelte a kávé és az édesgyökér illata (mellettük a narancsé és a levenduláé is): a résztvevők nagyobb figyelmet szenteltek azoknak a képeknek, amelyeket ilyen illatfelhővel kísérve mutattak be nekik. Remek ötlet ezért ilyen parfümöt magadra fújni, ha fontos előadásra, prezentációra készülsz. Vagy kávéval kínálni a hallgatóságot.
# Parfümajánlat: Yves St. Laurent Black Opium, I Love New York By Bond No. 9, Bvlgari Jasmin Noir Eau de Parfum
-
Ha jó kedvre derítenéd a környezeted
Az illat: vanília
A családi vagy baráti összejöveteleken nagyban hozzájárulhat az emelkedett hangulathoz, ha vanília illatú gyertyát gyújtasz, vagy ilyen illattal permetezed be a levegőt. Persze, magadra is fújhatod. Tudományos kísérletek tanúsága szerint a vanília illata egyszerre tesz felszabadultabbá és nyugodtabbá. A vaníliás sütit azért duplán is értékelni tudják a vendégeid…
# Parfümajánlat: Strange Invisible Parfumes Magazine Street, Elizabeth and James Nirvana Black, Juicy Couture Viva La Juicy