Lélek
Frissítve: 2021.05.06.

Köszönöm szépen, élek!

A szirénák hangja már fel sem tűnik. A maszk az új ruházati kiegészítőnk, életformánk a folyamatos veszélyhez való alkalmazkodás. Búcsúzáskor a viszlát helyett vigyázz magadra. Káplár Éva pszichológust arról kérdeztük, hogyan változott a személyiségünk a pandémia hatására és vajon milyen pszichés állapotban ér bennünket az újrakezdés.

Az elmúlt évben hogyan változott az emberek pszichés állapota?   

 

Jellemzőek az idegi, a szorongásos, a depressziós és pánik megbetegedések. Van, aki olyan beszűkült tudatállapotba került, hogy nem tud gondolkozni, se lábra állni, sem ellátni magát. Egy nagycsaládos anya a járvány idején egyszerre vesztette el párkapcsolatát és munkahelyét. Összeomlott és a pszichiátriára került. Később elmondta, hogy amikor először beszéltek neki a kezelésről, ő mindössze egy dolgot érzékelt, a háttérben a ruhaszárító kötélen lebegő, szélben száradó nagy fehér lepedőket. Úgy érezte ez egy jel, hogy újra tiszta lappal indulhasson. Ilyen a beszűkülés. Egy idős tűdőbeteg néni egészen jól viselte a saját helyzetét, de az egészséges férje, aki naphosszat a híreket nézte, pánikbeteg lett a folyamatos aggódás miatt.

 

A legtöbb ember erőszakosabb lett, vitatkozik mindenen, hiszen a bizonytalanság agresszivitást szül. A helyzetet tovább rontják a megélhetési problémák. Sokan a pszichológusi kezelésekért sem tudnak fizetni, emiatt az alapproblémájukhoz szégyenérzet is társul. Ezeket az irreális érzéseket mielőbb fel kell oldani, hogy ne eméssze a lelket.  

 

A szingliknek könnyebb a magány? 

 

Lehet, hogy a szingli jól érzi magát és arról mesél, milyen jó, hogy nem kell senkihez alkalmazkodnia, megáll ő a saját lábán. De az biztos, hogy a mostani kényszerű egyedüllétben ő sem érzi jól magát. Erre utal az a számtalan súlyos testi tünet, amit segítségkiáltásként produkálnak. A szervezet különféle jelzésekkel, betegségekkel tiltakozik, és ezt feltétlenül érdemes komolyan venni.

 

Az anyák eleve megosztott figyelemben élnek. Lehet a többszörös szerepvállalásukat még tovább fokozni?

 

Hallottam, hogy egy anyuka a kamrába vonult be lekvárokat rendezgetni, ez lett volna -elképzelése szerint - az én ideje. Nem telt el öt perc, a gyerekei kopogni kezdtek az ajtón. Első gondolata az volt, kimászik az ablakon, aztán persze elszégyellte magát, és szaladt orrot fújni, pelenkát cserélni, rántást kavarni. Egy riporter ismerősöm otthonról készített rádióinterjúkat. A lakás egyetlen pontján volt csak megfelelő a térerő, ahonnan nem tudott elmozdulni, amíg a felvétel forgott. Egyik kezében a telefon, a másikkal a gyereke száját tapasztotta be, lábával az ajtót tartotta, hogy ne nyisson be senki. Igen, ezt már valóban nehéz tovább fokozni.

 

Fontos lenne, hogy egyszerre egy szerepben legyünk. Ha az egyik véget ér,  jelképesen zárjuk azt le.

 

Ha ez egy bezárt világban szinte megoldhatatlan - mégis, törekedjünk rá, hogy legyen napirendünk és azt tartsuk is be, és legyünk megengedőbbek mind magunkkal, mind családtagjainkkal szemben. Ne most akarjuk megváltani a világot!

 

Lehet azt mondani, hogy ahol gyenge a párkapcsolat, ott elvérzik a nyomás alatt, ahol erős, ott megerősödik a bajban?

 

A házasságokra nézve gyilkos ez az egészségtelen szimbiózis, olyan kapcsolatok mennek tönkre, amelyekben akár évtizedek óta jól működtek a felek. Ahol mindketten otthonról dolgoznak, ott jellemzően nincs plusz helyiség a munkavégzésre. Körülöttük a gyerekek az online oktatásban vesznek részt, mindenki nyüzsög és hatalmas a konfrontációs felület. Sokaktól hallom, hogy már legszívesebben elköltöznének otthonról.

 

A párkapcsolati dinamikában először szimbiózisban van a férfi és a nő, később viszont akkor erősödik meg a kapcsolat, ha ki- és visszalépnek belőle, és erre most nincs mód.

 

A függőségben élők és családtagjaik hogyan élnek most túl?

 

Van, aki már délben elkezd inni, hiszen senki se látja. Egy családban, mivel a kiskocsmák bezártak, a férj kénytelen volt otthon a pohár után nyúlni. Felesége most szembesült a férje függőségével, de szerencsére együtt kezdtek online terápiába. A statisztikák szerint egyre többen élnek marihuánával is, mert úgy érzik az megnyugtatja őket ebben a nehéz időszakban. És persze ott van a zabálás, a telítettség nyújtotta csalóka biztonságérzet. Rengeteg ember hízott meg az elmúlt év során.

 

Pótcselekvések keresése helyett folyamatosan a helyes étkezés, a sok mozgás és az egészséges psziché hármas szabályát hangsúlyozom. Ez utóbbit a legfontosabb társas kapcsolatok fenntartásával, relaxációs technikák gyakorlásával, pozitív gondolatok felidézésével, napirend betartásával próbáljuk meg elérni!

 

Jól gondolom, hogy kihívásokkal teli időkben a pozitív hozzáállás, a humor és a találékonyság jelentősége is megnő?

 

Ezek valóban életmentők lehetnek jelenleg. Akár egy mosoly is sokat számít, még akkor is, ha a maszk alatt csak a szemünkön látszik, hogy nevetünk. Ez az üzenet az agy számára azt jelenti, minden rendben van. Találékonyságra pedig idén húsvétkor is remek példák születtek. Sokan online locsolkodtak, elektronikus képeslapokat adtak fel, karanténverseket költöttek és szavaltak a kamerába.

 

Sok új szokást sajátítottunk el és igényeink is teljesen átalakultak. Tudunk ezekből tanulni?

 

Van, aki újabban nem mos fogat, hiszen a maszk alatt szerinte felesleges. Vagy csak minden harmadik nap fürdik. Nem ritka az sem, hogy home office-ban beül a táv megbeszélésre a kamera elé felül ingben, nyakkendőben alul pizsamában, mamuszban. Sokan tapasztalják most meg, egy hosszúra nyúlt karantén után micsoda érzés először kilépni a kapun és lesétálni mondjuk a pékhez friss kenyérért.

 

Nemrég egy covid osztályt megjárt ismerősöm hogyléte felől érdeklődtem. A válasza mélyen elgondolkoztatott.

 

Azt mondta: ’köszönöm szépen, élek!’ Ilyen relatív minden.

 

Lelassultunk, többet vagyunk a családdal, meggondoljuk mire költünk, gyakrabban kirándulunk. A tudatos emberek - akiknek aránya kb. tíz százalék- az átlagnál mindenképp jobb helyzetben vannak ebből a szempontból.  Bízzunk benne, hogy azért nem csak ők, de a többiek is beépítik életükbe a pozitív változtatásokat.

 

Mire figyeljünk most, amikor lassan nyílik az élet?

 

Nyitáskor ne akarjunk azonnal minden elmaradt élményt behabzsolni, és világ körüli útra se most induljunk. Elsődleges helyen szerepeljen a fokozatosság.

 

 

Szabady Szintia

Foto: pexels.com

Következő oldal 1
Betöltés...
(9)
Pozitív értékelés (9) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: