Szépség
Frissítve: 2021.01.04.

Így kezdik ki az arcbőrt a szájmaszkok

A nők lehetőség szerint próbáljanak smink nélkül maszkot viselni, vásárlás előtt pedig érdemes a bőrhidratálók leírását is átnézni, hogy milyen nedvességmegkötő összetevőket tartalmaznak.

Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, de ma már hétköznapi viseletnek számít az orrot és a szájat eltakaró maszk. A koronavírus-járvány második hullámának berobbanását követően nemcsak zárt térben, hanem egyes nagyvárosok közterületein is kötelezővé tették a maszk viseletét, ezzel is elősegítve a betegség terjedésének visszaszorítását.

Ugyan a maszk bizonyítottan magas fokú védelmet nyújt a kórokozók ellen, egyre többen tapasztalják, hogy az arcbőrre rossz hatással van, mert gyulladt pattanásokat okoz. Ackermann Helga kozmetikus-sminktetováló tapasztalata szerint a bőr rendkívül érzékeny, sokszor még a bőrgyógyászok is csak hosszú kísérletezéssel tudnak eredményt elérni, ezért kiemelten fontos az elővigyázatosság és a megelőzés.

„A bőrünk is lélegzik, ez az úgynevezett láthatatlan vízleadás folyamata. A maszkok miatt viszont a lehelet által megragad az arcunk előtt a pára, amitől a bőr irritálódhat. A problémákat pedig tovább fokozhatja a folyamatos dörzsölődés is. Mivel a bőrünk folyamatosan elszarusodik és körülbelül egy hónap alatt megújul, ha rendesen kezeljük, a pattanásokkal nem lehet baj. De ha valaki kapargatja vagy rosszul kezeli, akkor hegesedhet a bőr, ami esztétikai szempontból előnytelen lehet” – magyarázta a szakértő.


Nem mindegy, mi van a bőrhidratálóban
 

Ackermann azt tanácsolja, a nők próbáljanak meg smink nélkül maszkot viselni, ezzel is csökkentik a pattanások kialakulásának kockázatát. Ha mégis kifestenék magukat, akkor otthoni ápolásnál a letisztítás ezekben az időkben hatványozott szerepet játszik.

Mint fogalmazott, érdemes bőrhidratáló készítményeket is használni. Bár bőrtípus függő, a magyarok nagy átlaga vízhiányos bőrrel rendelkezik, ami az idő haladtával mélyrétegi vízhiánnyá változik át.

„A hyaluron manapság nagyon trendi lett a kozmetikában, nem véletlenül, mivel magához láncolja a vizet, nagyon jó nedvességmegkötő tulajdonságokkal bír. Szintén ebbe a kategóriába sorolható a shea vaj, a rózsaolaj vagy a ligetszépe olaj is. Emellett az E-vitamin is nagyon jó a ráncok, barázdák ellen, valamint az ásványi anyagokban gazdag termékek is remek választások lehetnek” – javasolja a kozmetikus.


Kézműves termékkel az egészséges bőrért

 

A felhasználók körében egyre népszerűbb az Ambrosian termékcsalád Myrose intenzív hidratáló natúr arckréme, mely természetes alapanyagú, jó minőségű kézműves termék. Kifejezetten azoknak ajánlott, akik száraz, vagy extrém száraz és vízhiányos bőrrel küzdenek.

A hiánypótló arckrém élettelivé varázsolja a vízhiányos bőrt, és újra bársonyos tapintást kölcsönöz neki. Előnye, hogy reggeli és éjszakai krémként egyaránt használható még a legérzékenyebb bőrűeknek is. Főként arcra, dekoltázsra, nyakra ajánlott, de a test bármely területén alkalmazható. 

 

Koczka Máté

Foto: pixabay.com

Következő oldal 1
Betöltés...
(6)
Pozitív értékelés (6) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: