Lélek
Frissítve: 2020.06.24.

Cyberchondria, avagy az internetes öndiagnózis veszélyei

A világhálón egészségügyi információkat keresők szorongásos állapotát cyberchondriának nevezik. Ilyenkor az történik, hogy a vélt vagy valós betegségtudat szorongásos állapotot idéz elő az érintettnél, aki ezután lázas sietséggel az interneten kezd kutakodni a betegséggel kapcsolatos írások között. S megpróbál egy öndiagnózist felállítani.

A cyberchondria a hipochondria kortárs megfelelője. A hipochonder – egész a közelmúltig - enciklopédiákat, egészségügyi folyóiratokat böngészve próbálta kideríteni, mi lehet a baja – persze legtöbbször helytelenül, és nem kis veszélynek téve ki önmagát. A cyberchonder már az internet segítségével diagnosztizálja önmagát, hatalmas információmennyiség áll a rendelkezésére. A betegségekről, tünetekről irdatlan sok írást talál a világhálón.

 

A cyberchondria egyes vélemények szerint mentális rendellenesség, mások obszesszív - kompulzív zavarral (kényszerbetegséggel) hozzák összefüggésbe, akadnak, akik a függőséggel asszociálják, de abban egyetértenek a szakemberek, hogy ott a helye a pszichiátriai kórképek között.    

 

A diagnózis keresgélése közben fokozódik a szorongásos aggodalom, és egy erős félelemérzet alakul ki, amely rendszerint odavezet, hogy a cyberchonder a lehető legrosszabb - az esetek nagy többségében hamis - diagnózist "oszt" magára.

 

Nem ritka, hogy egyszerre több (negatív) diagnózist is rendel a már meglévőhöz - és máris "temeti magát".

 

Így lesz a székrekedésből gyomorrák, az egyszerű migrénből pedig agydaganat a képzelt beteg képzeletében. És innen már csak egy lépés a valódi betegség, a depresszió kialakulása.

 

Becslések szerint öt emberből négy, mielőtt rászánja magát megmutatni egy orvosnak, előbb „körülnéz” a világhálón. A cyberchondriában szenvedők naponta akár 3-4 órát is eltöltenek a képernyő előtt a lehetséges betegség(ek) után kutatva.

 

Jellemző rájuk a folyamatos szorongás, türelmetlenség, nyugtalanság, képtelenek ellazulni, hiszen állandóan az motoszkál a fejükben, hogy valami súlyos betegségben szenvednek. Ráadásul napi rendszerességgel, akár többször is "megvizsgálják", tesztelik önmagukat, hogy „lássák” jól diagnosztizálták-e magukat vagy sem. Ha valami eltérést észlelnek - kezdődik elölről a kutakodás a net ingoványos berkeiben.

 

A cyberhonder nem figyel arra, hogy hol s milyen portálon szerzi be a „szükséges” információkat.

 

Eszébe se jut, hogy az újságíró nem orvos, hogy a fórumokon hozzászólók sem mindig vannak tisztában azzal, mit írnak le, és az hogyan hat. Rengeteg a részinformáció, a felületes fogalmazás, az ijedelemkeltés, a szakmai-orvosi portálokon kívül nincs igazán hiteles forrás. De annak sem az öndiagnosztizálás támogatása a célja.

 

Ha a keresőbe beírunk egy tünetet, az az információ lesz az első, amelyikre a legtöbben kerestek és kattintottak.  Ha az orvosnak mondjuk el a tüneteket, azt a diagnózist állítja fel - körültekintően mérlegelve és a kiegészítő információkra is figyelemmel -, amelyre az adott tünetek a jellemzőek.

 

Az orvosok persze nem szeretik, ha a beteg jobban akarja tudni azt, amihez nem ért, de azt már tapasztalatból tudják, hogy a beteg megérzéseit és esetleges felvetéseit nem szabad s lehet automatikusan figyelmen kívül hagyni. Az internetes tájékozódásnak tehát van egy „egészséges mértéke”, de ha a cyberhonder halogatja az időt, vagy ami még rosszabb, maga keres a bajára gyógyszert és terápiát – végzetes hibát követhet el: önmagával szemben.

 

Medvés László
Fotó: pixabay.hu

Következő oldal 1
Betöltés...
(5)
Pozitív értékelés (5) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: