Szépség
Frissítve: 2016.04.10.

Hogyan hozd ki a legtöbbet a szempillaspirálodból? Így használd!

Ha a tökéletes, legyezőként rebegő pillák helyett összetapadt tincsek meredeznek a szemed felett, azzal pont az ellentétes hatást váltod ki. Hogy ezt elkerüld, semmi mást nem kell tenned, mint követni az alábbi tippeket és trükköket.

 

Hogyan lehet csodás a szempillád

1. Ápold a pillákat

 

Akárcsak a hajad a fejtetőn, a szempillád is kiszáradhat és károsodhat. Hogy ezt megelőzd, ápold minden este lefekvés előtt, így erősebb és egészségesebb szálakat tudsz növeszteni. E célra használhatsz különféle növényi olajokat vagy ezek keverékét is, de az egyik legjobb és legegyszerűbb, ha vazelint alkalmazol.

 

2. Használj szempilla-göndörítőt

 

Ez főként azoknak hasznos, akik inkább egyenesen meredő vagy lefelé konyuló pillákkal rendelkeznek. Pár másodperc az egész, és a szerkezet képes csodásan kinyitni a tekintetet. A szempilla-göndörítőt a pillák tövébe helyezve kell finoman összecsíptetni, majd néhány másodpercig így tartani. Ezután a göndörítőt a szempillatőtől kissé távolabb helyezve még néhány másodpercig megismételni a folyamatot.

 

A hagyományos göndörítőket mindig spirálozás előtt kell használni, mert a kifestett pillák göndörödés helyett eltörhetnek. De léteznek olyan melegíthető szempilla-göndörítők is, amelyek nem formára nyomják, hanem inkább fésülik a pillákat, s ezek többségét egy réteg spirált követően is lehet használni.

 

3. Próbáld ki a primert

 

Egy jó primer nemcsak az alapozó alatt tehet jó szolgálatot. Ha gyengék és vékonyak a szempilláid, érdemes egy primerréteget felvinned, mielőtt nekilátnál spirálozni, így megnövelheted a pillák volumenét, amire még rátesz a spirálozás.

 

Itt láthatod az egyes fázisokat, még angolul sem kell tudnod, a képek és mozdulatok magukért beszélnek:

 

 

 

4. Ne vigyél fel egyszerre túl sok festéket

 

Miután kihúztad a tubusból, érdemes a kefe széléről lehúzni a felesleges festéket, ami megakadályozza, hogy összecsomósodjanak a szempilláid. Van, aki a festéket a tubus szélébe, más egy papír zsebkendőbe törli, próbáld ki, számodra melyik a megfelelőbb.

 

5. Ne pumpáld a spirált

 

Vagyis ne húzogasd ki-be az applikátort a tubusból, mert ez a legjobb módja annak, hogy gyorsan beszárítsd a festéket. Ehelyett, ha már szükségét érzed annak, hogy több festéket vigyél fel rá, mint ami akkor kerül a spirálra, ha csak szimplán kihúzod a tubusból, akkor körkörös mozdulatokkal húzd felfelé, így a lehető legtöbb festék kerül rá anélkül, hogy kiszárítaná a formulát.

 

6. Bedöntheted a spirált

 

A kisebb belső és alsó szálak festésekor sokszor jobb hatást érhetsz el, ha a spirált megdöntöd, és a megfelelő szöget megkeresve, akár a kefe hegyével fested ki ezeket a pillákat – a szélesebb felével festve sokszor csak összekennéd magad.

 

7. Használd a cikkcakk technikát

 

Amikor felviszed a szempillaspirált, kezdd a pillák tövénél, és először oldalirányban húzogasd a kefét, ne pedig le és fel. Azután apró cikkcakkos mozdulatokat végezve haladj a szempillák vége felé.

 

Ez a mozdulatsor segít, hogy minden egyes pillát a legnagyobb hatékonysággal ki tudj festeni.

 

8. Fésüld ki, ha szükséges

 

Minden egyes spirálréteget követően használhatsz szempilla fésűt is, így még inkább szétválaszthatod a pillákat.

 

Következő oldal 1
Betöltés...
(2)
Pozitív értékelés (2) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: