Fitnesz
Frissítve: 2016.09.11.

Te melyik zumbatípus vagy?

Nyolc típus jellemzői következnek, amit imádott zumbásaink habitusa, viselkedési mintái és szokásai alapján állítottunk össze zumbaoktató barátaimmal. Te vajon melyik kategóriába tartozol?

 

A topmodell

 

A topmodell az a zumbás, akit még óra előtt ki lehet szúrni a legnagyobb tömegben is, divatos és feltűnő zumbaruhái miatt. Haját és sminkjét még közvetlenül óra előtt is megigazítja, és edzés alatt is tud meglepetést okozni azzal, ahogy újabb és újabb színeket és stílusokat villant meg ruhadarabjai ledobásával.  

 

Mint zumbaoktató, igazán élvezem, hogy letesztelhetem rajtuk a legfrissebb zumba kollekciókat, hiszen minden héten egy-egy új darabbal mutatkoznak be, és nem is tartják titokban véleményüket arról, hogy mennyire váltak be az új cuccok.

 

Ha kezdő zumbás vagy, és nem tudod pontosan, melyik teremben lesz az edzés, ők segítenek – már a fitnesz klub bejáratánál könnyen felismerheted őket a magukon viselt nagybetűs zumba logókról. Csak kövesd őket, és biztosan a megfelelő helyen kötsz majd ki.

 

A primadonna

 

A primadonnák kiváló táncosok. Lefoglalt helyük van az első sorban. A csoport minden rutinos tagja tiszteletben is tartja az ő szférájukat, mert tudja, hogy a primadonnáknak nem érdemes csalódást okozni, különben felborul a harmónia.

 

Ők minden koreográfiát kívülről tudnak, a mögöttük állók és sokszor a zumbaoktatók is számítanak állhatatosságukra és precizitásukra.

 

 

Kritikai érzékük igen fejlett, az új számokról és koreókról is egyből véleményt mondanak.

 

És mi, zumbaoktatók szívünkre is vesszük az igazi primadonnák tanácsait, mert ők valóban tudják, mitől döglik a légy. Én legjobb koreográfiáimat annak köszönhetem, hogy primadonnáim kedvéért megvariáltam a lépéskombinációkat, rájuk gondolva egy új csavart alkalmaztam, ami aztán mindenki kedvence lett.

 

A videoklip táncos

 

Bármennyire is figyelek arra, hogy mindenkire rámosolyogjak és minél több emberrel szemkontaktust teremtsek edzés alatt, néha nehezemre esik, hogy ne bámuljam meg videoklip táncosaim színészi tehetségét és drámai teljesítményét. Ők azok, akik bárhol állnak, elégedettek, amennyiben a legnagyobb tükörfelület nekik jut.

 

Úgy állnak, hogy saját tükörképüket jobban lássák, mint az oktatót. Csupa élvezet figyelni, ahogyan beleélik magukat a ritmusba, minden lépésüket átszellemült ábrázat kíséri.

 

Megpróbálnak a legkívánatosabbnak és legszexisebbnek látszani, és soha nem adják fel azt az álmukat, hogy egy nap egy Daddy Yankee zumba videoklip táncosai lehetnek.

 

 

A kemény harcos

 

A harcos zumbásaim saját bevallásuk szerint a kardioedzés intenzitása miatt járnak az órákra. Nem különösebben vannak oda azért, hogy rázzák magukat, sokkal inkább az elért eredmény hajtja őket.

 

Minden mozdulatot, amit bemutatok, ők háromszoros intenzitással hajtanak végre. Nekik köszönhetem az állóképességem jelentős javulását, mióta zumbázom. Arra késztetnek, hogy minél többször mutassak be magas impaktú alternatívákat, és tervezzek bele a tánckoreókba minél több kemény izommunkát igénylő kardiosorozatot is.

 

Általában nagy teret igényelnek, ugranak, rúgnak és boxolnak is, ezért érdemes tisztes távolságot tartani tőlük.

 

Becsülöm akaraterejüket és céltudatos hozzáállásukat. A legnagyobb érdem számomra, amikor akaratuk ellenére sikerül mosolyt csalnom arcukra egy Jackie Chan mozdulattal, vagy akár egy Baywatchot idéző, minden izomzatot kihangsúlyozó, lassított futással.

 

A dalos pacsirta és a rikoltozó

 

A daloló zumbásaim pontosan tudják, hogy a szívem csücskében vannak. Kívülről fújják a playlistemet, és bármilyen nyelven éneklik a szöveget, akár értik, mit jelent, akár nem. És valljuk be őszintén: a legtöbbször jobb, ha nem értik.

 

Ők azok, akik beindítják az igazi parti hangulatot, és mindenki másnak a kedvét is meghozzák a bulizáshoz.

 

Legtöbbjük nem restelli a zumba dalokba beépített rengeteg (hay) hejj és hopp indulatszavak rikoltozását sem. Na, és melyik zumbainstruktor ne kedvelné, amikor belekezdenek az ui-ui hangzású tipikus zumba kurjongatásba a (single- single- double) a sima-sima-dupla ritmusra épülő lépéskombinációknál. Ez aztán mindenkit lázba hoz.

 

A mókamester

 

A mókamesterre minden zumbabulin és rendezvényen számítani lehet. Ő maga a zumbacsapat lelke. Nem felejt el egyetlen ünnepet vagy különleges alkalmat sem, amikor theme partyt, egy témához igazodó zumbapartit lehet tartani. Megszervezi a dekorációt, harapnivalót készít, és hoz magával jelmezdarabokat azok számára is, akik elfelejtettek beöltözni, vagy nem volt mibe.

 

Az alkalmi, kosztümös zumba edzések egyre inkább divatba jönnek, a zumbaoktatóknak és mókamestereiknek köszönhetően. Legyen az tanévnyitó, Halloween, Mikulás vagy farsangi buli, az ő energiájuk, kreativitásuk és életszemléletük révén valósulnak meg ezek az igazán kellemes és szellemes rendezvények. Ők aztán nem restellik felvenni a hastáncos szoknyát, a mikulás sapkát, sem a stréberszemüveget. Akármiben benne vannak, amit csak a mulatság megkíván.

 

 

A szabadszellemű

 

A szabadszelleműek azok, akik valóban megvalósítják a zumba hitvallását, miszerint az oktató koreográfiája csak egy minta, ami a zumbások saját interpretációjára vár. Ők a zseniális improvizátorok.

 

Nem félnek kihozni magukból a dívát és a csábítót, vagy ha kell, egyszerűsítik a komplikáltabb tánclépéseket, hogy a magukénak érezzék a mozdulatokat.

 

Képesek ellazulni és a saját stílusukat beletenni a mixbe. Még ha emiatt ki is esnek néha a ritmusból, csodálnivaló a bátorságuk és saját magukban való hitük. Vannak olyan koreográfiáim, amelyek kimondottan a szabadszellemű táncosaim rögtönzéseire épülnek. Vagy hagyok a dalban egy olyan részt, ahol improvizálni lehet, és akkor ők teljes erővel bedobják magukat, vagy a koreó egy részében csak őket figyelem, és lemásolom a mozdulataikat, amit ők nagyra értékelnek.

 

A barátkozó

 

Barátkozó típusnak hívom azt a zumbást, aki már félórával az órák megkezdése előtt megérkezik. Mindenkivel szóba elegyedik, anekdotázik, előadja a zumbaoktató életrajzát és gyors tájékoztatást tart az óra menetéről, a zene milyenségéről és az oktató stílusáról.

 

Alapos ismeretük alkalmassá teszi őket, hogy összehasonlítást végezzenek a környék zumbaórái és tanárai között, és részletesen leírják a különböző zumbaszakágakat.

 

Emiatt szívesen bízom rájuk az újoncokat, náluk jobb kezekben nem is lehetnének.

 

A barátkozók, mikor meglátnak az utcán, már messziről integetnek, és minden fejezet érdekli őket az életemből. Facebookon órák előtt és után is képet posztolnak magukról teljes zumbafelszerelésben, és persze, rólam is kipirult arcú és izzadt pólós fotókat osztanak meg az egész világgal. Nem lehet őket nem szeretni.

 

De a barátkozók nemcsak az óra előtt és után cimborálnak, hanem ők azok, akik alig várják a páros táncokat. Nagy könnyebbség nekem, amikor a zsúfolt óráimon asszisztálnak a párok gyors összehozásában, és másokat is bátorítanak arra, hogy kihasználják a zumba miliő társasági előnyeit is.

 

Zumbaoktató társaim nevében is bátran állíthatom, hogy bármelyik kategóriába is tartozol, hozzájárulsz óráink sikeréhez és a zumba szellem megteremtéséhez. Ha pedig több kategóriában is magadra ismertél, akár zumbaoktató is lehet belőled. A zumba love ereje legyen veled!

 

  Konzultánsok: Agnieszka Beletsky és Yodit N. Gedamu

 

Lénárt Éva

okleveles zumbaoktató
Maryland, USA
evalenart.zumba.com

 

 

Következő oldal 1
Betöltés...
(8)
Pozitív értékelés (8) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: