Lélek
Frissítve: 2016.05.12.

Ne aggódj! Vagyis aggódj jól! Szorongáscsökkentő tippek

Stresszes az életünk. Nap mint nap aggódunk. Ám előfordul, hogy azért nem sikerül egy stresszhullámot legyőznünk, mert valójában a saját csapdánkba estünk és saját magunk ellenségeként viselkedünk…

Anyagi gondok, párkapcsolati problémák, munkahelyi zűrök, gondok a gyerekekkel, az egészségünkkel – ezek a leggyakoribb területek, amelyek miatt stresszelünk, s egy felmérés szerint a modern kor embereinek mintegy 80 százaléka érzi úgy, hogy szinte minden nap túl sok stresszel kell megbirkóznia.

 

Következzen a három leggyakoribb csapda, amely miatt stressz spirálba kerülhetünk, és a megoldási lehetőségeik is.

 

1. csapda: túláltalanosítod

 

Régi osztálytársadnak minden sikerült. Az iskolában is mindig jól teljesített, és most is sikeres a munkájában és a magánéletében egyaránt. Rögtön összehasonlítod magad vele, és mivel alulmaradtál, elkeseredsz. A következő gondolatod pedig máris az, hogy mindenki sikeresebb nálad, semmire sem vitted, tehát semmire sem vagy jó…

 

Pedig egykori osztálytársad csak egy vidámnak tűnő csapatépítő vacsoráról posztolt egy fotót a közösségi oldalra, múltkoriban pedig egy családi kirándulásról, s te máris levontad ebből a következtetést: neki minden sikerült, neked semmi sem. Nem vagy elég okos, nem vagy elég tehetséges, nincs szerencséd.

 

Mi történt? Kaptál egy (vagy egynéhány) apró információt, és abból nagyon túlzó következtetést vontál le, amelynek igazolásához egyébként egész egyszerűen nem rendelkezel elegendő ismerettel.

 

Nem tudhatod, nem ismerheted egy másik ember életét, ha csak azt látod, amit a kirakatba tesz.

 

Miért káros ez: Ha a probléma általános, akkor nehezen megfogható, s ezért nehezen megoldható. Egyes részletekkel, konkrét feladatokkal meg lehet birkózni, de a túláltalánosítás révén az aggodalom tárgya megfoghatatlanná válik. A másik élete csodálatos, az enyém szörnyű, és ezen nem változtathatok. Hogyan változtassam meg a tehetségem vagy szerencsém? Hát sehogyan.

 

Mi a megoldás: Szűrd ki a kulcsszavak alapján, mikor követed el ezt a hibát. A mindig és soha szavak használata nagyon árulkodó… Figyeld meg, mikor magyarázol dolgokat, eseményeket úgy, hogy jellemvonásokra, képességekre fókuszálsz: lustaság, hozzá nem értés, kevés tehetség… Majd szűkítsd le a problémát, keresd meg, hogy a konkrét esetben mi az, ami zavar téged. Mi az, amitől rossz érzésed támad, és min szeretnél változtatni. Tedd fel a kérdést magadnak: miért érzem ettől rosszabbul magam?

 

2. csapda: felnagyítod és kisebbíted

 

Tegyük fel, szeretnél félre tenni egy kis pénzt, hogy megvalósítsd egy álmod, s egy idő után azon kapod magad, hogy folyton azon rágódsz, mennyi pénz gyűlt össze eddig, és mennyi hiányzik még. A mérleg állása pedig elkeserítő.

 

Miért káros ez: Ahelyett, hogy felszívnád magad, hogy megcsinálod, sikerülni fog, arról győzöd meg magad, hogy olyan messze van a kitűzött cél, hogy képtelenség elérned.

 

Nem az egyes lépésekre koncentrálsz, amit meg kellene tenned, hanem az általad felnagyított nehézségekre.

 

Ha azonban felnagyítod a rosszat, és kisebbíted a jót, azáltal hagyod, hogy a negatív gondolatok határozzák meg a helyzetet és annak kimenetét is. Aki ezt a magatartást folyamatosan mutatja, az gyakran kerül csöbörből vödörbe helyzetbe: szörnyű a munkahelye és idióta a főnöke, ezért vált, és hamarosan hogy, hogy nem, ismét szörnyű lesz a munkahelye s idióta a főnöke…

 

Mi a megoldás: Ilyenkor segíthet, ha az akkor-is-pozitívan-fogok-gondolkodni attitűdöt választjuk. Ezt egy egyszerű módszerrel megtehetjük, és szükség is van a módszerességre, mert ebben az állapotban bizony nem fogjuk észrevenni, hogy milyen szépen süt a nap és hogyan csiripelnek a madarak. Sőt, ha valaki ilyes formában igyekszik felhívni a figyelmünket arra, hogy szép az élet, vegyük már észre, hát, elfog a hányinger…

 

Vagyis, tegyük azt, hogy minden nap végén leírunk magunknak három olyan dolgot, ami jó volt aznap. A másnap reggelt pedig kezdjük azzal, hogy a reggeli kávénk mellett elolvassuk ezt a listát. Másnap este hozzáírunk még három jó dolgot. Harmadnap még hármat. Ahogyan a listánk növekszik, úgy fogjuk átkalibrálni a gondolatainkat is pozitívabb irányba.

 

3. csapda: mindig a legrosszabbra gondolsz

 

Bár a pesszimizmusnak jótékony hatása is lehet, ámaki folyton előrevetíti magában a legrosszabb szcenáriót, majd elkezd annak megfelelően is cselekedni, az könnyen szorongóvá válhat. Ennek tipikus példája az agresszív kismalac esete, aki a medve létráját szeretné elkérni, majd útközben meggyőzi magát arról, hogy medve úgysem adja majd a létrát, így köszönés helyett nekiugrik: tudod mit, medve? Edd meg a létrádat!

 

Nem ismerős? Valóban? És ez? Barátnőd az utolsó pillanatban lemondta a régóta tervezett kávézós-beszélgetős estét.

 

Mit csinál ilyenkor egy vészmadár típusú gondolkodó? Hát forgatókönyveket készít.

 

„Megsértődött rám.” „Amikor azt mondta, hogy… azt úgy értette, hogy…” „Vagy még korábban, amikor ez és az történt…” A végén ez odáig fajul, hogy a barátságnak itt és most vége van, és soha többé nem fogják egymást keresni. Persze, néhány nap múlva kiderül, hogy a barátnőnek valójában lerobbant a kocsija, vagy sos munka miatt túlóráznia kellett.

 

Miért káros ez: Ha a pesszimizmus olyan mértékben úrrá lesz rajtunk, hogy a reális gondolkodást egész egyszerűen kiiktatja a rendszerből, akkor rengeteg energiát pocsékolunk arra, hogy a negatív gondolatokkal saját magunkat gyötörjük. Miközben valahol a fellegekben járunk, ráadásul úgy, hogy ezek igencsak sötét viharfellegek.

 

Mi a megoldás: Amikor beindul a folyamat, és elkezdesz forgatókönyveket gyártani a legrosszabb eshetőségre, akkor az első verzió után állj meg, és gondold végig a legjobb eshetőséget is.

 

Gyakorold, hogy olyan forgatókönyveket is felvázolsz magadnak, amelyek a lehető legjobb esélyek szerint körvonalazódnak. Tudatosítsd magadban, hogy az esetek többségében az igazság valahol a kettő között van.

 

Vizsgáld meg tehát a legrosszabb mellett a legjobb lehetőséget is, így sokkal higgadtabb leszel, és képes leszel sokkal reálisabban látni a dolgokat.

 

Foto: pixabay.com

Következő oldal 1
Betöltés...
(5)
Pozitív értékelés (5) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: