Lélek
Frissítve: 2016.09.15.

Miért kockázatosak a távkapcsolatok?

A távkapcsolatok kezdetben nem sokban különböznek a hagyományos, kéz a kézben járó szerelemtől. Ám de később… 

A távkapcsolatok kockázatai.

Az első néhány hónap a szédületes szerelemé, a távolság nem számít, az érzéseit ki-ki magában ringatja, dédelgeti, csupa romantika minden pillanat s gondolat, még ha nincs is ott a közelben a kedves. Az elhúzódóan hosszú távkapcsolatokat azonban nehezebb fenntartani.

 

Nem lehetetlen, csak nagyon sok lemondást, érzelmi navigációt és energiát követel. Hisz több a buktató is. De túl lehet jutni az akadályokon, csak az átlagosnál nagyobb erőfeszítéssel. Nézzük, milyen konfliktusokkal kell szembenézni.

 

Az idő vasfoga

 

A távkapcsolatok legcsalókább veszélyforrása nem a kilométerben mérhető távolság, hanem - bármily különös is - a percekben mérhető idő. Ami szűkre szabott, akárhogy is nézzük.

 

Kétségtelen, ma már nem postagalambokkal tartják a párok a kapcsolatot, hiszen ott a telefon, a skype, az email vagy a chat… csakhogy ezek a kommunikációs eszközök a gyors és tömör, és valljuk be, némileg felületes párbeszédre szolgálnak. Ráadásul rövidítésekkel, szlengekkel, kifejtő mód nélkül. Így aztán lehet, hogy egyszer-kétszer hosszabb és mélyebb telefonbeszélgetésre is sor kerül, de többnyire inkább a gyors gondolatváltásra alkalmasak.

A távbeszélgetésekből hiányzik a legfontosabb: a meghittség és a kölcsönösség is, a gyors és szinte szinkronszerű, a kapcsolatot beteljesítő kölcsönhatás. Nincs ott a másik, így a kommunikációból is hiányzik a jelenlét és a személyesség. Az idő múlásával pedig egyre töredezettebbé és egyre személytelenebbé válik a beszélgetés. Nem feltétlenül kell így történnie. De számolni kell azzal, hogy az idő vasfoga, vagy pontosabban az együtt nem töltött idő vasfoga könyörtelen.

 

Mindeközben minkét fél a saját életterében és időbeosztásában él, megszokta, alkalmazkodott hozzá, és ehhez járul az az illúzió, hogy mégsem magányos, hiszen van egy kapcsolata… még ha szaggatott és távoli is…

 

Párhuzamos életek

 

Aki távkapcsolatban él, s már a kezdetek óta vagy hosszú ideje, valójában az életét egy másik sávban és dimenzióban éli. A körülmények megakadályozzák az együttlétet. Még akkor is, ha ugyanabban az országban élnek, hát még ha két különbözőben. Meglehet, nem is ismerik egymást elég jól, bár erős a kémia közöttük, de a másikat sohasem vagy ritkán látják és tapasztalják hétköznapi körülmények közepette. Épp ezért kockázatos összeköltözni, vagyis az élet egyik oldalát feladni. Sőt, olykor lehetetlen, mert az egyik fél vagy épp mindkettő életébe beleszól egy hosszú távú elköteleződés, mondjuk, egy bármilyen tartós kötődést magában foglaló szerződés.  

A párhuzamos életek egyesítése akár végzetes is lehet, hiszen az egyik életformát fel kell adni, és a másikhoz alkalmazkodva költözni. De mi van, ha ekkor nem egy álom teljesül be, hanem egy rémálom veszi kezdetét?
 

Igen erős elköteleződés és egymás valódi ismerete kell ahhoz, hogy egy távkapcsolat stabillá váljon, hogy ne fulladjon ki, hogy újból és újból energiával töltődjön fel, és kapjon ehhez időről időre kellő lendületet. Máskülönben az egyik fél előbb-utóbb kihúzza a dugót…

 

A hűség rizikója

 

Más és más irányítószám alatt élve ez életet előfordulhat, hogy az egyik fél más irányba is kezd kacsingatni… A monogámia, ahogy telik az idő, egyre inkább kísértésekkel teljes, még úgymond a hagyományos felügyelet mellett is, hát még, ha a párok egymástól távol élnek. A lebukásnak minimális az esélye, s ugye önfelmentésül ott a régi jó közhely is: amit a másik nem tud, nem is fájhat neki. 

 

A hűtlenség úgy működhet, mint egy bónusz, amit könnyű beváltani és nincs következménye, viszont kárpótlás a másik hiányának elviseléséért…

 

És ez valahol érthető is, hiszen dolgozik a magány, a különélők új és érdekes emberekkel találkozhatnak, akik ráadásul kézzelfogható közelségben élnek, és nem mellékesen, az alkohol sem mindig jó tanácsadó…

A távolságból fakadó magány, az ezt oldani hivatott alkohol gyakran siklatja ki a távkapcsolatokat. A hűtlenséghez nem kell a kiválasztott szerelme, de arra rádöbbentheti bármelyik felet, hogy nem bírja tovább, és nem is éri meg (valójában) egyedül élni…

 

A bizalom hiánya

 

A hosszú távú kapcsolat olyan, mint egy hímes rét, amely fokozatosan aknamezővé változik át.

 

Egymás mellett élve sem könnyű a kölcsönös bizalmat fenntartani, hát még, ha kilométerek választják el a párt. Persze tudjuk, a közelség sem nyújt garanciát… Egy egészséges, monogám kapcsolatban a párok hasonló etikai alapon és iránytűvel élik életüket, meghatározó érzés az elkötelezettség és odaadás.

Még egy hagyományos kapcsolat sem mindig nélkülözi a bizalmatlanságot és féltékenységet, ugyanez a távkapcsolatban végzetes lehet, még ha nincs is alapja, hisz a kommunikáció állandó és visszatérő elemévé válik, ráadásul úgy, hogy egyik fél sem kaphat bizonyosságot. A gyanú befészkeli magát az ember agyába, és párosan élve is nehéz, de egyedül szinte lehetetlen megszabadulni tőle. Különösen, ha a párok bármelyike amúgy is kacér vagy sármosan és ártatlanul flörtölő típus, ami kezdetben még akár nagyon is tetszhetett…

 

 

Drága szerelmem…

 

A távkapcsolat fenntartása bizony sokba kerül. A telefonálás, a csomagküldés, a kölcsönös látogatás, az utazás, szállás, még ha évente egy-két alkalom is, jelentősen megterhelhetik a pénztárcát, még inkább, ha a pár egyike külföldön él. Így aztán, ha egy email úgy kezdődik: Drága szerelmem… lehet, hogy nagyon is pontos a megszólítás.

A távkapcsolat más szempontokat figyelembe véve is drága, egyrészt mert a pár külön él, tehát két önálló életet finanszíroz, másrészt – a tapasztalatok azt mutatják – a páros magány költekezésre sarkall. Mintegy ellentételezésként és magányos örömszerzésként, figyelemelterelésként. Nem feltétlenül csak a plázák apaszthatják a pénztárcát, de a társasági programok is, amihez szívesen csapódik az egyedül élő, kivált, ha még a barátok is felkarolják, mondván: szegény, nincs itt a barátja, barátnője, nehogy már egyedül töltse a hétvégét vagy az estéket…

 

Állandó fáziskésés

 

A távkapcsolat időigényes és drága, ráadásul nem biztos, hogy megtérülő befektetés. Hiába az email, a telefon, az olykori találkozás, a pár nem tud lépést tartani egymással. Állandó a fáziskésés. Egy levélváltás sohasem olyan, mintha egy asztalnál ülnének. Semmit sem lehet a másikkal megosztani vagy megbeszélni azon melegében, nem lehet megosztani a gondokat és élményeket, hiszen a másik nem volt ott, nem volt a részese. Nincs benne a folyamatokban. Nem gyarapodnak az oly fontos közös emlékek sem…

 

Túlságosan szaggatott és steril a kapcsolat. Miközben – és ez nem ellentmondás – már maga a távolság is megsebzi mindkét felet, de nincs mivel bekötözni.

 

Egyre inkább távolabb kerül egymástól a pár. Egy idő után pedig, bármily fura, de végül is kissé absztrakttá válik a másik személye.

Ha a kapcsolatból hiányoznak a jövőt érintő konkrét tervek és lehetőségek, ha nem világos, hogy belátható időn belül mikor és hogyan kezdődik-kezdődhet a közös élet, semmi sem élteti és indokolja a pár egymás melletti kitartását, és előbb-utóbb valamelyikük feladja.

 

Feladott biztonság

 

Az együttélés felvállalása sem könnyű, mert áldozatokkal jár. Hiszen valamelyik fél feladja addigi biztos életlét, elszakad a megszokott környezetétől, barátaitól és ismerőseitől, érzelmi szálakat szakít el, egy közös és soha próbára nem tett együttélés kedvévért. Aki költözik, elveszti azt a stabilitást és biztonságot, amit maga körül kialakított. Egy ismeretlen és szokatlan környezetbe kerül, amelyet meg kell szoknia, ki kell ismernie, alkalmazkodva hozzá, valójában minden külső támogatási rendszer nélkül. Hiszen minden pillanatban nem lehet ott és mellette a párja. És ha nem találja a helyét, hát távkapcsolatot épít az otthoniakkal. Ez időlegesen indokolt, ám ha nem lazul, hanem mind szorosabbá válik, akkor azt jelzi, valami baj van…

A távkapcsolatok sokszor épp azért nem teljesülnek be, mert a mozdulni kényszerülő nem vállalja a kockázatot, mert fél az azt megelőző érzelmi pusztítástól és az azt követő átmeneti kiszolgáltatottságtól. Ugyanakkor nem is akar szakítani. Gondolatban igen, de cselekvően nem, azt a másiktól várja, mintegy önfelmentésként.

 

Előfordul, hogy már a távkapcsolat fogalmát is másként értelmezi a pár. Lehet, hogy míg az egyik számára egy „szívszorító drámai tragédia”, addig a másik számára egy „kockázatok nélküli, hosszú érzelmi nyaralás” csak.

A távkapcsolat az első időszakban nagyon is sokat elárul a másikról. Van, aki számára ez egy teszt. Van, aki egy másik életet akar megízlelni csak, de igazi elköteleződés nélkül, és van, aki kompromisszumot köt és átmenetileg kielégíti a van is-nincs is kettőssége…és van, aki mások előtt akar villogni a távoli kedvesével. Ám ha valaki azt kívánja, hogy naponta tízszer is emailezzenek és beszéljenek telefonon, ott már valami komoly baj van…mert úgy hat, mint egy telekommunikációs börtönfelügyelet.

 

A vég egy kezdet

 

Ha vége szakad a kapcsolatnak, sokszor éppen a távolságot hibáztatják mind a ketten, ami persze részben igaz, ám az is lehet, hogy amikor még naponta találkoztak, akkor sem volt már minden olyan tökéletes. A kilométerekben mérhető eltávolodás egy darabig még ébren tartja az érzelmeket, de inkább arra jó, hogy bebizonyítsa, nem működött volna sokáig akkor sem, ha együtt marad a pár. 

Nehéz belátni, de a két - valójában önálló - élet, még ha érzelmi szálak kötik is össze, vagy gyorsan mégis egymásra talál, vagy csak, mint a párhuzamosok, a végtelenben találkoznak…

De bárhogyan is alakul, annyi bizonyos, attól még, hogy a távkapcsolatnak vége szakad, megy az élet tovább, mindkettejük számára, csak már külön utakon…

Következő oldal 1
Betöltés...
(3)
Pozitív értékelés (3) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: