Fitnesz
Frissítve: 2016.10.04.

Maraton. 4:26:53

Gy. Szabó Csilla blogja - …itt ülök az alagútban a 4-es villamoson és mosolygok. Mint egy idióta, akinek halvány fogalma sincs arról, mi történik körülötte.  És csodálkozom magamon.  

Napok, de az is meglehet, már hetek óta azon merengtem, milyen is lesz az a pillanat, amikor beérek a maraton céljába. Ha egyáltalán. Ezúttal szokatlanul engedékeny voltam önmagammal szemben, és megelőlegeztem, hogy be tudom fejezni.

 

Úgy képzeltem, hogy remegő lábakkal roskadok le a jéghideg macskakőre. Meg sem érzem a fájdalmas koccanást, ahogy a célban landolok. Próbálok talpon maradni, miközben fejemben még ebben a pillanatban is dübörög a tiltás: R betűs hónapban nem ülünk a földre. Aztán dühösen ott maradok a jéghideg betonon, francba a konvenciókkal, azzal, hogy mit szabad és mit nem! A maratont sem nőknek találták ki, és én most mégis itt ülök 42,195 kilométer megtétele után a szemerkélő jéghideg esőben, és nem hiszem el, ami történt.

 

               Ehelyett, a valóságban, itt ülök az alagútban a 4-es villamoson és mosolygok. Mint egy idióta, akinek halvány fogalma sincs arról, mi történik körülötte.  És csodálkozom magamon. Nem tudom, milyen érzés az eufória, pragmatikus kis életemben nem nagyon szoktam találkozni vele. De most úgy gondolom, valami hasonló lehet.

 

Igazából nem gondolok semmire, csak mosolygok. Akaratlanul. Mozdulni úgysem tudnék. Az is lehet, nincsenek lábaim, valahol elvesztettem őket az úton, előbb a fájós jobbat, aztán a balt is.

 

Amit a föld és a derekam között látok, az csak egy egyszerű érzéki csalódás. A lábam semmiképpen sem lehet, mert nekem olyan már nincs.

 

Pedig a célban még minden olyan szép volt. Kézen fogva futottunk be ismeretlen hölgy társammal, akivel az utolsó 20 kilométeren sodródtunk egymás mellé, s többé nem is váltunk el. S bár nagyon rossz időt jósoltak, ott a célban, még a nap is kisütött. Aztán elmúlt néhány perc, s jött a teljes fizikai bénultság.

 

 

Fiaim döbbenten néztek, ahogy a korlátokon átküzdve magam, bizonytalan léptekkel a karjukba omlottam. Nélkülük valószínűleg soha sem jutottam volna el a villamos megállóig. Zsombor balról, Bálint jobbról támogatott, és a felszállás után már jött is a következő szerencse. Egy figyelmes anyuka személyében, aki azonnal látta, hogy velem valami nagy baj lehet, a kisfiát a kislánya mellé parancsolva átadta a helyét.

 

Én pedig mozdulatlanul ugyan, de mosolyogva merenghettem azon, micsoda életre szóló kalandban volt ma részem.

 

 

Szerző:
Gy. Szabó Csilla 
Brüsszel

 

Következő oldal 1
Betöltés...
(4)
Pozitív értékelés (4) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: