Wellness
Frissítve: 2015.09.17.

Lustának tartanak? Ne aggódj. Alapvetően mindenki az

Még a végén igaza lesz a mondásnak: A lustaság fél egészség. 

Lustaság, kevés erőfeszítés.

Kanadai tudósok szerint az ember biológilag is arra van huzalozva, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítéssel élje életét és érje el a céljait. Legalább is, ami a mozgásformákat illeti.

 

Kilenc önkéntes lábát külső, a mozgást korlátozó egészségügyi protézissel látták el. (Ilyet viselt Forest Gump is gyerekkorában – ha még emlékszel…) Majd arra kérték a kísérletben résztvevőket, hogy sétáljanak a saját megszokott ütemükben, aztán pedig egyre intenzívebben.

 

A megfigyelések és mérések azt mutatták, az önkéntesek percek alatt alkalmazkodtak a szokatlan helyzethez, és mozgásmintázatukat, mozgássorozatukat úgy alakították át, hogy a lehető legkevesebb energiát fordíthassák a sétára, gyaloglásra.

 

És ez még akkor is így volt több esetben, ha a hosszú időn át kialakult és tartósan rögzült mozgásformák változtatása minimális, mondjuk csak egy földimogyoró fűtőértéknek megfelelő energianyereséggel járt.

 

A kanadai Simon Fraser Egyetem kutatói most úgy vélik, idegrendszerünk folyamatosan olyan finomhangolásokat végez, hogy a mozgáshoz felhasznált energiánkat a lehető legalacsonyabban tartsa.

 

Vagyis a lehető legkevesebb erőfeszítéssel, a leglustább módon érjük el céljainkat. Lehet, hogy a lustaságnak - mily meglepő - fiziológiai alapja van? A kutatások első fázisa ezt látszik igazolni.

Következő oldal 1
Betöltés...
(5)
Pozitív értékelés (5) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: