Lélek
Frissítve: 2019.12.16.

5+1 dolog, mire figyelj, ha kisgyerekkel mész a karácsonyi vásárba

Az adventi időszak számos hangulatos szabadtéri programra csábít bennünket, de a hétköznapi bevásárlások, az ajándékok beszerzése is nagy feladatot ró ránk. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint fontos, hogy ha magunkkal visszük gyermekeinket a forgatagba, a szokásosnál is jobban tartsuk rajtuk a szemünket.

„A bevásárlóközpontokban, hipermarketekben és a karácsonyi vásárokon is hatalmas tömegre kell számítani, ez pedig számtalan veszély forrása lehet. Az értékeinkre is fokozottan kell ügyelnünk ilyenkor, de ami még fontosabb, hogy a velünk lévő gyermekekre különösen figyeljünk” – mondja Kovács Ildikó, aki 5+1 hasznos tanácsot gyűjtött össze a kisgyermekes szülők számára a karácsonyig hátralévő időszak biztonságos menedzseléséhez.

 

1. Bevásárláskor a táskánkat ne tegyük a bevásárlókocsiba, ha megoldható, a vállunkon átvetve húzzuk magunk elé. Ültessük be a gyermeket a bevásárlókocsiba, ha azonban már túl nagy hozzá, a kocsit tolva fogjuk a kezét. Amennyiben sok mindent vásárolunk, kérjük meg, hogy kapaszkodjon a kocsiba vagy a kabátunkba, így folyamatosan érezni fogjuk jelenlétét akkor is, ha elfordulunk tőle a polcok felé.

 

2. Bevásárlást követően a csomagokat már a kassza mellett készítsük össze, így a parkolóházban nem kell pakolásznunk, egyszerűen be tudunk emelni mindent a csomagtartóba. Ne feledjük, a tolvajok szabad prédaként tekintenek az autó mellett rámoló nőkre és férfiakra, így akár egy pillanat alatt ellophatják a kocsi tetejére tett kulcscsomónkat, az ülésre ledobott telefonunkat vagy táskánkat.

 

3. Amennyiben nagyobb társasággal megyünk egy karácsonyi vásárba, minden esetben beszéljük meg, hogy ki fogja a gyerek kezét, ki figyel rá. A fények, az illatok, a színes játékok szabályosan vonzzák a kicsiket, ha pedig nem tartjuk rajtuk a szemünket, könnyen arrébb sétálhatnak.

 

4. Ha különösen nagy, sodró tömegben találjuk magunkat, szorosan fogjuk a gyerek kezét, próbáljunk a tömeg széle fele helyezkedni. Előfordulhat azonban, hogy a kicsi kiszakítja magát a kézfogásból és elindul a tömegben. Gyorsan szaladjunk utána, zárjuk ki a külvilágot! Ne vegyük le róla a tekintetünket egy másodpercre se, csak arra fókuszáljunk, hogy merre halad, hol tudjuk utolérni és megfogni.

 

5. Mindig feltűnő ruházatot, esti szabadtéri program esetén pedig lehetőség szerint fény-visszaverős kabátot adjunk a gyerekre. A színes sapka, vagy dzseki felkelti a figyelmet, könnyen szemmel tudjuk tartani, vagy észre tudjuk venni akkor is, ha távolabb sodródott tőlünk.

 

+1 Mielőtt elindulunk a nagybevásárlásra, vagy az adventi vásárra, beszéljük át a legfontosabb szabályokat a gyerekkel. Mondjuk el neki, hogy mennyire fontos, hogy mindig egymás mellett maradjunk és biztosítsuk őt arról is, hogy mindent megnézhet, ami csak érdekli őt, akkor, ha szól nekünk, mi pedig elkísérjük őt. Beszéljünk meg vele egy találkozóhelyet arra az esetre, ha mégis elsodródnánk egymástól és tanítsuk meg neki a telefonszámunkat, hogy szükség szerint bárkit meg tudjon kérni, hogy felhívjon bennünket.

Következő oldal 1
Betöltés...
(1)
Pozitív értékelés (1) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: