Fitnesz
Frissítve: 2016.04.29.

Fuss, hogy utolérd magad…amikor megszédültem

Gy. Szabó Csilla blogja - Néhány héttel ezelőtt, az egyik lány megszédült a termi edzésen. Mostanában csatlakozott csak a csoporthoz, nincs különösebb állóképessége még, s az edzők nyomban arról faggatták, mit evett korábban, s evett-e egyáltalán valamit… A szédülés néhány nappal később engem is utolért.

Futás - szédülés

Bár Benoît távozása óta, sajnos, kisebb intenzitással dolgozunk, barátnőmmel Laurence-szal úgy gondoltuk, az új sporttársnak talán ez is sok volt. Mi sem eszünk semmi különöset, mégis jól bírjuk, nem kell mindent az étkezésre fogni. Ez a kissé rosszindulatú kritika ugyan nem nekem jutott az eszembe, de nem tagadom, egyetértettem vele, és lelkesen bólogattam hozzá. Bár ne tettem volna!

 

A szédülés néhány nappal később engem is utolért.

 

Szörnyű napom volt aznap. Reggel kilenckor céges ügyekben volt találkozónk egy pénzügyi tanácsadóval, utána várt a könyvelőnk egy távolabbi kerületben, s mindezek előtt, Brüsszel másik végébe, az Északi-pályaudvarra kellett vinnem kisebbik fiúnkat.

 

Első hallásra talán nem is olyan komplikált, ám, aki ismeri az itteni közlekedést, tudja, a reggeli csúcsban ez korántsem egyszerű mutatvány. Különösen most nem, hogy technikai problémák miatt jó néhány alagutat lezártak, s az én útvonalamon kettő is volt közülük.

 

Autóval egyébként is évről évre nehezebb a közlekedés, most már ott tartunk, hogy reggelente három útvonal közül választva, mindig amellett döntünk, amerre rövidebb sorokat látunk. De hát Belgium híres a több száz kilométeres dugóiról, s a városvezetés nem is kíván ez ellen tenni semmit, a lakosságot inkább a kaotikusan rosszul működő tömegközlekedés felé próbálja terelni. Egyelőre nem sok eredménnyel. Napról napra több autóval vesszük fel a versenyt, hogy elérjünk az iskoláig.

 

A legfontosabb az első út volt, hiszen Zsombor nem maradhatott le a vonatról, amellyel a három napos osztálykirándulásra utaztak. A hivatalos találkozók miatt kevésbé aggódtam, mindenkinek jeleztem, hogy késni fogok. Még ki sem jutottunk a kerületünkből - ahol egyébként azért nincs metró, mert a jómódú lakosság korábban egyszerűen leszavazta az építését, mondván, úgyis van mindenkinek saját autója, kétes egyének meg ne szivárogjanak ki a belvárosból erre a békés környékre - máris értékes perceket vesztettünk.

 

Úgy éreztem esélyünk sincs arra, hogy időben odaérjünk, s

 

amikor Zsombor a szokásos "Mami, te szörnyű vagy!" mondatával díjazta az igyekezetemet, nyomban elsírtam magam.

 

Tudom, ez nem egy durva megjegyzés. De ahogy ő mondja, abban minden benne van. Nincs kétségem afelől, mit gondol rólam abban a pillanatban. És igaza van. Attól, hogy remegő hanggal, percenként megjegyzem, biztosan nem érünk oda, semmi sem lesz jobb. Sőt! Most mégis, - mint annyiszor az "ámokfutásaim" során - jól esett volna egy nyugtató szó. Meg hogy ez az irdatlan mennyiségű autó ne álljon az utamba! Végül olyan jó elkerülő utcákat találtam, hogy az elsők között érkeztünk a pályaudvarra, s későbbi találkozóimat is mind elértem.

 

Mivel délelőtt vagy kora délután szoktam futni, ekkor már csak arra figyeltem, hogy még ezen az őrült napon is begyömöszöljem valahogy a programomba. Mivel az esti futások nekem nem jönnek be, nagyon kellett igyekeznem. Sohasem vágok bele üres gyomorral, de most egyszerűen nem volt más választásom.

 

Gyorsan bekaptam egy marék mandulát, s mint mindig, ittam egy kis pohár vizet. Meg sem fordult a fejemben, hogy baj lehet belőle.

 

Az elején csak azt éreztem, hogy valamiért nehezebben mozgok, mint máskor. De minden nap különböző, el kell fogadnunk, hogy néha nem vagyunk formában. Aztán ez a reggeli kis idegeskedés is logikus magyarázatnak tűnt. Már hazafelé tartottam, amikor egyszer csak  megszédültem. A tavalyi esésem óta minden rossz mozdulatra figyelek, úgyhogy tényleg csak egy pillanatra inogtam meg, s nyomban korrigáltam. Azonnal tudtam, hogy éhes vagyok, és Benoît intelmei is rögtön eszembe jutottak.

 

Annyiszor kérdezgetett bennünket az étkezési szokásainkról, hogy reggelizünk-e rendesen futás vagy edzés előtt? Én mindig igennel válaszoltam, de a többiek volt, hogy csak egy üres kávét tudtak bevallani. Az autós hasonlatot, miszerint üzemanyag nélkül az sem indul, ugyan túlzásnak tartottam, lévén nekünk mégiscsak vannak rejtett tartalékaink, az alapelvvel már akkor is egyetértettem. Most saját káromon tanultam meg, jobb, hogyha nem hagyatkozunk azokra a titkos raktárokra. 

 

Amikor teljesen felborul az időbeosztásom, az én első reakcióm is az, hogy akkor inkább átugrom az étkezést. Majd eszek később. Mentség mindig akad.

 

Sokszor eszembe jut, hogy a nagykőrösi edzőtáborokban milyen jó futóedzéseink voltak hajnalban. Nem hogy enni, de még mosakodni sem volt időnk előtte. Fiatalok voltunk, túléltük, nem lett semmi bajunk. De ez korántsem jelenti azt, hogy helyesen is cselekedtünk. Sőt.

 

Mai fejemmel kifejezetten megkérdőjelezem akkori edzőink tájékozottságát ezen a téren. Az üzemanyag legalább olyan fontos, mint minden nap felhúzni azt a bizonyos cipőt. Úgyhogy nem. Inkább hagyom tovább csúszni a napirendemet, s nyugodtan, ülve elmajszolok egy-két banánt néhány szem mandulával vagy dióval, de üres gyomorral soha többé.

 

Majd futás közben behozom ezt a korántsem elvesztegetett időt. Végül úgyis, mindig utolérem magam…

 

Szerző:
Gy. Szabó Csilla 
Brüsszel

 

Fotó: pixabay.com

Következő oldal 1
Betöltés...
(3)
Pozitív értékelés (3) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: