Fitnesz
Frissítve: 2016.01.28.

Fuss, hogy utolérd magad - I.

Gy. Szabó Csilla blogja - Ahány ember, annyi motiváció. Hogy kit mi visz rá a futásra, az megannyi véletlen és személyes élethelyzet egyedi találkozásán múlik. Nem hiszem, hogy a kezdeteknél túl sokat számítana, kinek milyen sportmúltja van. Ennek csak később, a nehezebb szakaszban lehet jelentősége. 

Én sem a futással kezdtem a nagy életváltó programot.

 

Egy idegen országban, a négy fal között, két kicsi gyerekkel eltöltött tizenöt év után úgy gondoltam, most talán végre sikerül végigvinnem egy rendes fogyókúrát. Tudtam, hogy nagy túlsúllyal teljesen felesleges sportolásra adnom a fejemet, annak csak sérülés lesz a vége. Ráadásul akkor még úgy gondoltam, az évek alatt szépen összegyűjtött zsírtömeget izommá alakítva csak egy hatalmas monstrummá növekszem majd, és sohasem érem el az áhított karcsúságot. A sportolás ezért fel sem merült, amíg el nem érem kitűzött célomat.

 

  • Azt azonban magam sem gondoltam volna, hogy egy jól időzített kezdéssel, másfél évvel később, majdnem harminc kilóval leszek könnyebb.

 

Hihetetlen örömmel töltött el a sikerem, hogy újra bármit felvehettem, hogy ismét nőnek érezhettem magam. Titokban mégis a félelem kerített hatalmába. Mi lesz ezután? Pontosan tudom, mi az a jojo-effektus, életem végéig nem fogyózhatok, sem mentálisan, sem fizikálisan nem fogom bírni. Hogy újból "túlsúlyos" legyek, annak még a gondolatát is elviselhetetlennek tartottam. Eljött a pillanat, hogy futócipőt vegyek magamnak.

 

De miért éppen a futás? Elsősorban közismert "olcsósága", másodsorban pedig a szabad időbeosztás miatt. 

 

Napi ritmusom kizárólag az itthoni munkától és családtagjaim programjától függött, teljesen kiszámíthatatlanul. A fogyókúra okozta siker adott annyi önbizalmat, hogy végre elérjem, napi egy óra ezentúl csak az enyém. Tudom, nevetséges, de addig napi öt percet sem sikerült kiharcolnom magamnak. Ma már erre egyáltalán nem vagyok büszke.

 

Mivel húsz éves koromig kosárlabdáztam, s hatvan éves korában apukám is kocogással váltott egészséges életformára, kétségek nélkül vágtam bele. De már az első napon szembesültem a ténnyel, milyen mélyen is vagyok.

 

  • Egy körülbelül két kilométeres körön kezdtem magam naponta végigvonszolni. Jobb szót erre sajnos nem találok, mert ezt a produkciót még kocogásnak sem lehetett nevezni, nemhogy futásnak. 

 

Viszont alaposan megizzadtam és el is fáradtam. Rohamos visszahízásnak sem indultam. Hurrá, átvágtam a gordiuszi csomót!

 

Már ekkor sokan feltették a kérdést, miért minden nap, hiszen az nem "egészséges". Tudom, hogy nem. De nekem az volt a fontos, hogy minden áldott nap - ha fújt, ha esett, ha sütött - felvettem azt az átkozott cipőt és végigszenvedtem először fél órát, majd hamarosan már egy órát. Minden nap legyőztem a lustaságot, a tétovaságot, a megalkuvást, a magányt s a kételyeket. Napról napra értékesebbnek éreztem magam.

 

 

Szerző:
Gy. Szabó Csilla 
Brüsszel

Következő oldal 1
Betöltés...
(11)
Pozitív értékelés (11) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: