Fitnesz
Frissítve: 2016.03.14.

Fuss, hogy utolérd magad - X.

Gy. Szabó Csilla blogja - Ha nem hittem volna a személyre szabott futócipő kiválasztásának fontosságában, sohasem vettem volna a fáradtságot arra, hogy időpontot kérjek egy speciális üzletben. De igazából nem vártam tőle csodát. 

Futás - cipőben

Különösen így nem, hogy még extrákat sem kellett beépíteni. Mégis meglepődtem, amikor először kipróbáltam. Tényleg más érzés volt ebben futni, mint az előzőben, pont, ahogy ígérték. Igaz, a legutóbbi cipőmet sohasem szerettem. Meglehetősen kapkodva vettem, s bár a megszokott modell volt, a női részlegen éppen nem volt a méretemben, így a férfi verzióból vettem egyet. Az eladó váltig állította, hogy csak színben különböznek, mégsem nőtt a szívemhez. Ezzel viszont azonnal megbarátkoztam, pedig nem is egy tetszetős darab. De most nem ez volt a legfontosabb.

 

A sérülésemnek a cipőcsere és a kezdeti nagyon jó benyomások ellenére sem inthettem búcsút. Pedig tényleg nem futottam már 40 kilométernél többet hetente, és a pihenőnapokat is szigorúan betartottam. Maximum négyszer, aztán végül csak háromszor mentem futni az újévben, miközben kétszer edzettem teremben. Utóbbira azonban már decemberben elszántam magam. Hogy miért?  Leginkább azért, mert a sérülésem elég makacsnak bizonyult, és jól éreztem, hogy nem fog hirtelen elmúlni.

 

Az év utolsó két hónapjában megtapasztaltam, milyen nehezen bírom mentálisan a megvonást, a konditeremmel viszont egy újabb napot nyerhettem, miközben jól esett a futás egyoldalúságát más típusú mozgással ellensúlyozni.

 

De volt még valami. Bármennyire szeretek is futni, versenyezni, magamat megméretni,  a sportban is örökre nő maradok.

 

Két óra alatti idővel megtenni egy félmaratont hatalmas eredmény, de legalább ilyen fontos, hogy mindezzel összhangban vagy ennek eredményeként hetven centi alá tudom-e tornázni a derékbőségemet? Ha mindenképpen választani kellene a kettő között, nagy bajban lennék. És nem vagyok biztos benne, hogy az előbbire voksolnék.

 

A futással remekül tartottam a súlyomat, sőt még inkább fogytam is, amikor csúcsra pörgettem magam, de nem igazán formásodtam. Pedig annyira szerettem volna. Annak ellenére, hogy a táplálkozás terén már akkor is próbáltam mindent megtenni az ügy érdekében. Mennyiségileg persze nem igazán korlátoztam magam - ilyen terhelés mellett öngyilkosság lett volna -, azért minőségileg nagyon erősen válogattam az élelmiszerek között. Szóval popsi és has tájékon tudtam volna még min változtatni.

 

December végén, éppen három hónapnyi edzés után, határozottan pozitív változásokat fedeztem fel magamon. A mérlegen ugyan többet nyomtam, ránézésre mégis elégedettebb voltam magammal. Gondoltam, hogy ha a téli hónapokban duplázom a mennyiséget, tavaszra, amikor vélhetően újból sokat fogok tudni futni, szépen megformázom magam.

 

A számításaimba azonban hiba csúszott. A combomban érzett alapsérülésem enyhült ugyan, ám a bal talpamban előjött fájdalom egyre csak erősödött. S ez olyan kellemetlen helyen volt, hogy most már a futásban is határozottan akadályozott.

 

Az egyik edzésen Benoît-nak is elpanaszoltam a problémámat aki azonnal a termi cipőmet kezdte vizsgálni. Hangos gondolkodásba kezdtünk. Szeptember végén vettem, október végén itt kezdődött a fájdalom, és január végére szinte elviselhetetlenre erősödött. Biztos, hogy köze van a cipőhöz. Benoît azonnal átcseréltette a futóra. Én egy kissé szabódtam, annyira sáros volt. "Ugyan már, a lábad egészsége fontosabb egy kis piszoknál!" - nyugtatott meg.

 

Álmomban sem gondoltam volna, de három nap múlva, újra a Watermolen üzletben voltam. "Száz százalék, hogy ez a cipő okozta a fájdalmakat, soha többé ne vegye fel!" - hangzott a verdikt. Futottam szalagon, módosítottak egy picit itt, egy picit ott, majd kaptam egyet a termi edzésekre is.

 

 

Az előttem kiszolgált vevőről közben kiderült, hogy duplán is szakember, vagyis aktív futó és gyógytornász. Ő is pillanatok alatt felállított egy diagnózist. Arra kért, hogy üljek le a földre. Megtettem, s ő diadalittasan megjegyezte:"tessék, igazam volt, még leülni sem tud rendesen, annyira merevek az izmai."

 

Gondoltam kihasználom a helyzetet, s azonnal kérek tőle egy-két nyújtógyakorlatot, és meg is oldhatom a problémámat. De ő elzárkózott: "Asszonyom, ez egy nagyon hosszú, kényes folyamat, sürgősen szakemberhez kell fordulnia és megtanulnia az Önre szabott speciális gyakorlatokat." Nem lepődtem meg a válaszán, de azért jól esett volna néhány konkrét tanács.

 

Elgondolkodtam. Hosszú, kényes folyamat. Elhiszem, de akkor ősszel miért jártam gyógytornászhoz? Matthieu mutatott ugyan két-három nyújtó gyakorlatot, de azokat már ismertem és csináltam is. Semmi extra nem volt bennük. Most pedig azt mondják, hogy az alap nyújtógyakorlatok csak általánosságban jók, probléma esetén azonnal célzottan kell dolgozni az érintett izmokon. Megrémített, mennyi mindent kell még tanulnom ahhoz, hogy kimásszak a saját magam által ásott gödörből. Lehet, hogy mégsem ez a legegyszerűbb sport?

 

Mindez egy keddi napon történt, és pénteken futottam utoljára. Úgy terveztem, hogy csak másnap megyek újra, de hagytam magam a hirtelen elhatározástól vezérelni. Amúgy is edzőruhában voltam, s annyira felvillanyozott a tudat, hogy "csak a cipő volt rossz", hogy már indultam is. Ráadásul a szalagon egyáltalán nem éreztem semmilyen fájdalmat, s a futócipőm most már annyira személyre szabott, hogy jobb már nem is lehetne.

 

Az sem tántorított el, hogy irtózatosan szakadt az eső. Annyira hosszúnak éreztem ezt a négy napos kihagyást, hogy e pillanatban már szinte fájt. Mivel tényleg hirtelen elhatározás volt az egész, s időm sem volt sok, azt azért eldöntöttem, egy óránál többet semmiképpen sem leszek távol. Amúgy is féltettem ezt a szuper cipőt az esőtől, úgyhogy tényleg csak egy picikét, éppen csak hogy jobban érezzem magam...

 

Bár ne tettem volna. A futás alatt ugyan tényleg sokkal jobban éreztem magam, a vége felé azonban már tudtam, hogy baj van.

 

Eddig a talpam ilyenkor sohasem fájt, kizárólag később. Hát most előbb kezdődött és utána tényleg borzasztó lett. De mi lehet ez? Ha a cipő okozta, akkor miért folytatódik, sőt erősödik?

 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy már hétfőn, a cipős kaland előtt időpontot kértem egy sportorvostól, s csak egyetlen hetet kellett várnom a vizsgálatra. Hónapok óta halogattam ezt a lépést, pedig nem lett volna szabad. Másnap, amikor alig csitult a fájdalom, világossá vált, hogy ez maradt az egyetlen járható út.

 

Harmadnap, vagyis csütörtökön este, a szokásos termi edzés következett. Semmiképpen sem akartam lemondani, de nem tudtam, ezzel a lábbal képes leszek-e végigcsinálni? Egy órával indulás előtt gondoltam egyet, s elkezdtem nyújtani a saját elképzeléseim szerint az érintett részt. Nagyon fájt, de valahogy mégis jól esett. Tudtam edzésre menni. És végig csináltam.

 

A fájdalom viszont olyannyira erősödött, hogy nem tudtam többé futni. A szombati termi edzésen kihagytam mindent, ami terhelte volna a ballábamat, mert azonnal megéreztem. Alig vártam a hétfő reggelt, pontban kilenckor jelentkeztem a sportorvos rendelőjében. Tudni akartam mi van velem és miben reménykedhetek!

 

Egy alapos, majdnem félórás vizsgálat után megszületett a feltételezett diagnózis. Azért csak feltételezett, mert Ouchinsky doktor szerint szép dolog a tudomány, de általában nem lehet azonnal korrekt választ adni ilyen bonyolult kérdésekben. Becsültem ezért a mondatért, mivel kevés orvos ismeri el, hogy nem mindenható, a bizalmamat ezzel azonnal megszerezte.

 

A kiinduló sérülésemmel kapcsolatban, ahogy várható volt, ultrahangra küldött, kizárandó minden egyéb eshetőséget. Gyógytornát is előírt, s egyetértett azzal, hogy a speciális nyújtógyakorlatok segíthetnek a végleges gyógyuláshoz, amennyiben a műszeres vizsgálat semmi mást nem mutat ki. A bal lábamat tartotta súlyosabbnak ő is, már ami a gyógyulási időt illeti, mert legalább négy-hat hetet jósolt rá. S bár gyulladást állapított meg a talpamban, nem tiltott el a futástól! Teljesen megdöbbentem, amikor azt mondta, semmit nem változtat a helyzetemen, ha nem futok, attól nem fog gyorsabban gyógyulni. Sportorvosként pontosan tudja, mennyire fontos nekem a napi mozgás, ha bírom a fájdalmat és megy a dolog, akkor ne fogjam vissza magam. Csak egy kicsit.

 

A cipőkre terelve a szót viszont meglehetősen negatív véleménye volt a személyre szabásról. Normális esetben egy átlagos cipő nem okoz problémát, viszont az össze-vissza alakítgatottak annál inkább. Ortopédiai problémát nem talált a lábamon csak annyit, hogy kicsit magasabb a lábboltozatom az átlagosnál, amit érdemes lehet kicsit kitámasztani. Viszont pontosan ezt mondta a "futócipész" is, úgyhogy olyan nagy hülyeséget mégsem csinálhatott.

 

Ha az orvos azt mondja, futhatok, hát én akkor bizony futok is. Pont egy hétig nem mertem, s most megint iszonyatosan esett az eső. Gondoltam, ha fájni fog, esőben úgysem figyelek annyira a fájdalomra, gyorsabban túlleszek rajta, s most már egyébként sem bírom tovább.

 

Végül nem tudom, mennyi köze volt mindehhez a kiadós csapadéknak, nehéz kezdés után egész jól belejöttem, de körülbelül a negyedik kilométertől megint egyre jobban fájt. Az utolsó kilométeren már majdnem sírtam. Nem is annyira a fizikai, hanem sokkal inkább a lelki fájdalom miatt. Örültem, amikor végre hazaértem. Agyonázva, a fájdalomtól teljesen elgyötörve.

 

Miért mondta az orvos hogy nyugodtan futhatok? Hogy múlhatna el így a gyulladás? Teljesen össze voltam zavarodva, semmit sem értettem. Talán arra gondolt, a fájdalom majd úgyis megakadályoz? Hogy úgyis hallgatok majd a józan eszemre, s magamtól a pihenést választom?

 

Nem ismert, így nem tudhatta, hogy én sohasem hallgatok a józan eszemre, ha futásról van szó...

 

 

Szerző:
Gy. Szabó Csilla 
Brüsszel

Következő oldal 1
Betöltés...
(4)
Pozitív értékelés (4) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: