Fitnesz
Frissítve: 2016.01.28.

Fuss, hogy utolérd magad - II.

Gy. Szabó Csilla blogja - Nem tűztem ki különösebb célt magam elé. Eszembe sem jutott futóklubokhoz csatlakozni vagy partnerek után kutatni. Úgyis csak napközben tudtam új hobbimnak hódolni, hiába is kerestem volna hozzám hasonló éppen ráérőket. 

gy. szabó csilla futásblogja

De nem is hiányzott a társaság. Élveztem, hogy naponta egy órát szabad levegőn vagyok és valami olyat teszek amiről biztosan tudom, hogy jó és hasznos. Nekem!

 

Mivel kizárólag a családja hátterét szolgáló nőként töltöttem ekkor már több mint egy évtizedet, s egyáltalán nem tartottam fontosnak, s legfőképpen megbecsülendő munkának azt, amit nap mint nap tettem, ez talán még a kilóktól való rettegésnél is fontosabb volt a számomra. S bár őszinte örömmel fogadtam az ismerősök gratulációit, a személyes igazi motivációhoz képest ezt csak egy apró bónusznak éreztem.

 

  • Szép lassan emeltem a távokat. Amikor jókedvem volt, jól ment a futás, már 8-10 kilométerig is eljutottam egy év leforgása alatt. Viszont még mindig nagyon "fájt" minden edzés, a sebességet illetően pedig továbbra sem beszélhettünk igazi futásról.

 

Emlékeim között kutattam, hogy is volt, amikor még igazi sportoló voltam? Kegyetlen, szinte szadista edzőnk volt több is. A nyári alapozások idején, az edzőtáborokban, úgy hajtottak minket, hogy a tüdőnket is kiköptük. Nem számítottam tündérmesére. Ez viszont most mégis más volt. Úgy éreztem, soha sem lesz legalább egy picit könnyebb.

 

Ezen a holtponton azonban nem jutottam tovább. Egy jó pár éve halogatott rutinműtét várt rám.

 

Eszembe sem jutott aggódni az operáció miatt, az volt orvosomhoz az első kérdésem:  mennyit is kell pontosan kihagynom... a futásban? Gyerekeim fizikai edzőivel lázasan egyeztettem arról, hogy állóképességének hány százalékát veszti el ilyenkor egy sportoló? Próbáltak nyugtatgatni, két-három hét alatt ugyan tényleg lehet jelentősebb visszafejlődés, de aztán gyorsan visszarázódik az ember. Még az is lehet, hogy jót tesz egy kis "igazolt" pihenés. Kúúúúl! Hipp-hopp túlleszek rajta. Kész szerencse, hogy ilyen fitten és jó formában vonulok kórházba.

 

 

Egy könnyed kitérőre számítottam, a valóságban azonban egy rémálomba csöppentem.  Egy altatásos, közel két órás operáció sohasem játék. A rutin csak azt jelenti, hogy nem életmentő és az orvosok számára egyszerű, hétköznapi dolog, a páciens szervezete számára azonban hatalmas erőpróba. Egy kisebb komplikáció miatt egy nappal később térhettem haza, amely sokkal jobban megviselt lelkileg, mint testileg. Becsapva éreztem magam, nem így képzeltem egy rutinműtétet.

 

Gondolni sem tudtam a futásra. Délután négy-öt óra felé menetrendszerűen elaludtam a nappaliban. Én, aki soha nem voltam képes fényes nappal, egyetlen másodpercre sem lehunyni a szemem. Sem gyerekkoromban, sem a fiaim születését követő megterhelő időszakokban. Most viszont egyszerűen lecsukódtak a szemeim. Amikor tükörbe néztem, döbbentem fedeztem fel egynéhány mély ráncot az arcomon. Biztos voltam benne, hogy egy héttel korábban még nem voltak ott. Rutinműtét.

 

A futás miatt ekkor még nem aggódtam, a táplálkozásom miatt viszont annál inkább. Amikor abbahagytam a fogyókúrát, nem tértem vissza azonnal a normális étkezésekhez. Megpróbáltam továbbra is kerülni a fehér liszt és a cukor minden formáját. Ez utóbbit a gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával természetesen úton hoztam csak vissza. Egyre szimpatikusabbá vált a paleo diéta, de a saját felfogásom szerint. Mivel tejtermék függő vagyok, és fogyásom is főleg ennek volt köszönhető, a sok-sok természetes magot, zöldséget gyümölcsöt bátran variáltam tejjel, joghurttal, túróval és mindenféle sajtokkal. Kenyereket, süteményeket sütöttem magamnak, mindenféle amúgy bizarr alapanyagokból. A kórházból viszont olyan rossz állapotban jöttem haza, hogy örültem, ha családomnak össze tudtam ütni valamit. Képtelen voltam folytatni saját speciális étkezésemet, amit pedig már egy éve lelkesen csináltam, mert egyszerűen nem volt rá erőm.

 

  • Három héttel a műtét után először indultam hosszabb, kb. 6-7 kilométeres sétára. Június volt és meglepően meleg már. Mire hazaértem, bokám, csuklóm duplájára dagadt.

 

Másnap pontosan ugyanez történt. Próbáltam nyugtatgatni magam. Biztosan a meleg az oka mindennek. Az ördög azonban nem hagyott nyugodni. Hogy fogok újra futni, ha már egy sétának is ilyen következményei vannak? Bele sem mertem gondolni.

 

 

Szerző:
Gy. Szabó Csilla 
Brüsszel

Következő oldal 1
Betöltés...
(8)
Pozitív értékelés (8) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: