Lélek
Frissítve: 2016.02.03.

Jobb a jobb?

Kutatások bizonyítják, hogy az emberiség történetének kezdetén a jobb- és balkezesség fele-fele arányban volt jellemző, sőt, egyes kutatások az ősembernél a balkezesség gyakoribb jelenlétét feltételezik.

A jobbkezesség elterjedését sokáig a fegyverhasználathoz kötötték, mert míg az egyik kéz az eszközt használta, a másik (a bal kéz) feladata volt a szív védelme.

 

Romantikus magyarázat lenne, de napjainkban a genetikusok és fejlődéskutatók sokkal mélyebbre ásnak, s keresik a magyarázatot, ki miért válik jobb- vagy balkezessé. Hogy alapvetően gének határozzák meg vagy a tesztoszteron hormon felelős a kialakulásért, ma még nem pontosan ismert, de a jelenség létezik, és érdekes kérdéseket vet fel.

 

Csúnya vagy szép…

 

Múlóban van, vagy már el is múlt az az anyáink és nagyanyáink idejében élő tévhit, miszerint baj a „csúnya” kézzel írás. Régi szokás szerint végső esetben erőszakkal is kényszerítették az írni tanuló gyermeket, hogy a „szép”, vagyis a jobb kezébe fogja a ceruzát.

 

Hogy ez a téves, átszoktató módszer szinte teljesen kikopott az óvodák világából, annak hatására egyre több a balkézzel író gyermek.

 

Ma már tudjuk, nem jobb vagy rosszabb kérdése a dolog, sokkal inkább a másság a megfelelő jelző. A jobb kézzel írók esetén ugyanis a bal, míg a bal kézzel íróknál a jobb agyfélteke irányítja a folyamatot. A két félteke eltérő dominanciájú jellemzőket mutat az emberi viselkedésben.

 

Aki spontán jobb kézzel ír (és végez el ösztönösen a jobbkezességet bizonyító feladatokat), arra a bal agyféltekés jellemzők mondhatók el: objektív, racionális, logikus. A balkezesek viszont a jobb félteke jellemzőivel bírnak nagyobb mértékben: szubjektív, kreatív, fantáziadús. No persze, a dolog bonyolultságának erős leegyszerűsítésével, hiszen ezek csupán az alapok.

 

Mindenesetre napjainkban a szülőket óva intik attól, hogy a gyermeknél kialakult kezességen változtatni próbáljanak, még ha a balkezesek ma még elég „mostoha” életet is élhetnek, annak ellenére, hogy már kaphatók balkezes ollók, hegyezők, merőkanalak, hámozók, kávékiöntők ésatöbbi használati tárgyak, aminek fontosságát ne becsüljük alá. Például egy fodrász esetében, aki számára a megfelelő eszköz a kenyérkeresete alapja.

 

Teszteld magad…

 

Létezik több egyszerű teszt is annak felmérésére, hogy ki milyen kezes.

 

A legegyszerűbb talán a „kulcsold össze a kezed” felszólítás, mely esetben az a domináns kéz, amelyiknek a hüvelykujja felül van.

 

Egy másik módszer az Oldfield vagy Edinburghi lista néven ismertté vált teszt, amelyben tíz egyszerű eszközhasználattal kapcsolatban vizsgálják meg, hogy a páciens melyik kezét használja. A lista az alábbi tételeket tartalmazza: írás, rajzolás, dobás, olló, fogkefe, kés (villa nélkül), kanál, seprű (felső kéz), gyufa meggyújtása (a gyufát melyik kezébe fogja), doboz kinyitása (tető megfogása). Itt az eredmények pontokat érnek, s ezekből kiszámítható a páciens jobb- vagy balkezes dominanciája.

 

Születésünkkor ambidexterek (kétkezesek) vagyunk, majd csak ezután alakul ki a páros szerveknél kimutatott preferencia-dominancia (spontán használati gyakoriság), illetve a teljesítmény-dominancia (eredményesebb használat). A kutatások azt bizonyítják, hogy a stabil jobb- vagy balkezesség 8-9 éves korra formálódik ki a gyerekeknél, vagyis, amikor írni tanítjuk a gyerekeket, még nem fejlődött ki teljes mértékben, hogy jobb- vagy inkább balkezesek.

 

Fontos azonban, hogy ne akarjuk „átszoktatni” gyermekünket, fogadjuk el bal-, jobb- vagy kétkezességét, mert nem csupán egy ceruzahasználati kivitelezésről van szó, hanem személyiséget meghatározó összetett agyi tevékenységekről, aminek helytelen befolyásolása személyiségzavarokat is okozhat.

 

Másként írnak

 

A balkezesek írástanítása és írástechnikája is érdemel pár szót, hisz a jelenlegi írásirány és -technikák tulajdonképpen a jobbkezeseknek kedveznek. A bal kézzel írókat segíthetjük ceruzafogóval, technikájuk pedig háromféle megoldással próbálja az írásirányból fakadó akadályokat kikerülni: alultartással, oldaltartással vagy felültartással, illetve sok esetben megfigyelhető a papír elforgatása is.

 

Grafológusként a szövegelemzések kapcsán az ügyfelekről kevés dolgot kérdezünk meg, de a jobb- vagy balkezesség a tudható adatok között szerepel.

 

A bal kézzel írt szövegek elemzése ugyanis más szempontrendszer szerint történik. A bal kézzel kivitelezett írás a balról jobbra haladást más technikával éri el, aminek következtében az íráskép is más minőségű lesz. A legmeghatározóbb eltérések a jobb és a bal kézzel írt szövegek esetén jól láthatóak.

 

A balkezes írásnál az írástempó lassabb, kisebb a lendület, mesterkéltebb az írás, szűkebbek, kisebbek a betűk, kevesebb egyéni jegy a jellemző. Ha az írást elemző nem tudja, hogy ezek a jegyek a balkezességből fakadnak, akkor félreértelmezett személyiségelemzést készít az írás írójáról.

 

 

Példánkban jól látható (főleg az a betű írásánál), hogy ez egy felülről író technikával készült balkezes írás, aminek következménye a felső vonalak, pontok nyomatékolása, lezártság és az a esetében például a dupla ívkészítés. Ez jobbkezes írás esetén zárkózottságot, önmarcangolást, de akár betegségeket is jelezhet. Balkezes írásnál viszont más megítélést kapnak ezek a jegyek, más egyéb jellemzőkkel összevetve tehetjük csak meg kategorikus kijelentéseinket.

 

Az egyik legnagyobb hibát a nemi érdeklődés feltárása esetében véthetnénk, ahol is a gy párbetű esetében a visszahajló hurkok az azonos neműhöz vonzódást jelölhetik, jobbkezes írás esetén ez a balra hajlás, bal kézzel írt szöveg esetén viszont ez már nem így értelmezendő.

 

Példánkban – bár a grafológia nem nézi a szövegtartalmat, de most tekintsünk el ettől – az író fáradtságról panaszkodik, amit, ha jobbkezes írásról lenne szó, rögtön cáfolni tudnánk a jobbra dőléssel (ami lendületet, előre haladást jelent), de mivel ez egy balkezes írás, így bizony elképzelhető a kimerültség, amit alátámasztani látszik még a sor hullámzása is. Hullámozni pedig fog a sor, ha jobb, ha bal kéz írja a szöveget, abban az esetben, ha változó energiaszintekkel dolgozik az alkotója.
 

 

Kovács Kriszta

grafológus

kovacscris@freemail.hu

 

Következő oldal 1
Betöltés...
(5)
Pozitív értékelés (5) Negatív értékelés (0)

Ez is érdekelhet: